http://picasaweb.google.com/javor.tamas
Sajnálom, hogy csak mostanra sikerült, és azt is tudom, hogy így egyszerre már kevesebben lesztek, akiknek lesz ideje végignézni... Nem idő szerinti, hanem tematikus albumokat csináltam, mindenki azt nézheti, amelyik jobban érdekli. Tervezem még áttekinthetőbbé tenni a gyűjteményt.
Péntek este elmentem egy kórus koncertjére. Interneten találtam őket, és meg akartam kérdezni, tudnak-e valami kórust, amely nyáron is próbál (annyira kedvet kaptam idén tavasszal a Csopás éneklés során :-)), de persze nem tudtak ilyet. Maga a zene kicsit túl komoly volt nekem, nagylétszámú énekkar, mindenki fekete ruhában, meg sok ének latinul volt, de azért tetszett. Volt egy dal, mikor szétszóródtak a templomban, ahol a koncert volt, a közönség közé, és úgy énekeltek; hát ennek aztán volt hangzása, még a vacak fényképezőgép-mikrofonnal készült felvételen is hallatszik, úgyhogy ti is megnézhetitek ezen a videón.
Aztán Katáéknál volt még egy buli; hát ez nekem annyira nem jött be, ment a hangos zene, és félrészeg emberek kiabáltak egymással spanyol utcatájszólásban, amiből nem értettem szinte semmit; úgyhogy hamar eljöttem - már fél egy körül. De ezt úgy képzeljétek el, hogy hajnali fél egykor még egyáltalán nem az utolsó metrószerelvényekre szállok fel. A kedvenc gyerekműsorom, amiről így lemaradtam, is este 10-kor kezdődik a közszolgálati 1-es csatornán péntekenként.
Itt Spanyolországban júliusban mindig nagy leárazások vannak tartós használati tárgyakból (gondolom, utána frissítik a készletet), és idén a szokásosnál is vadabb engedmények vannak, ahogy ezt az újságok előre jelezték is. Már én is vettem magamnak 30 eurós inget tízért, meg hosszúnadrágot. (Ebben az üzletben. Felhívnám a figyelmet annak a feliratnak a legalsó sorára.) Mivel, képzeljétek el, itt mindenki hosszúnadrágban jár, nyáron is. Ez a szokás. Én meg nem hoztam belőle eleget. Sőt, a férfiakon szandált se nagyon látok.Azt hiszem, így a vége felé sikerült megértenem, hogy Gómezék miért voltak velem olyanok, amilyenek. Ricardóval ketten voltunk a hétvégén, és felajánlottam, hogy főzök neki paprikás krumplit. Ettől teljesen összezavarodott, és megmondta, hogy az anyja hagyott itt nekünk elég kaját a hétvégére, és nem szereti, ha a konyhájában nyúlkálnak; ha éhes vagyok, inkább szóljak, és vesz nekem még. Akkor leesett, hogy ők úgy képzelhették el ezt a vendéglátást, hogy odaadom a pénzt, meg a szennyes ruhát, meg az éhes szájamat, de egyébként békén hagyom őket, és nem folyok bele az életükbe. Valószínűleg minden barátkozásra, kapcsolatépítésre irányuló kísérletemet az intim szférájukba való beavatkozásnak vették. Azóta amúgy hallottam róla, hogy a nem azonos országból érkezett bevándorlók között, bármennyire is hasonló helyzetben vannak, a világon sehol nem szokott jó lenni a kapcsolat.
A strandon kiszabadítottam a WC-ből egy magyarul segítségért kiáltozó kisfiút, aki már éppen az ajtó alatt készült kimászni, pedig nem is volt bezárva. Valószínűleg annyira meg volt ijedve, hogy nem is vette észre, hogy magyarul beszélek hozzá.
Vasárnap voltam újra a Cristo Vive gyülekezetben. Van egy házaspár, akik az ezüstlakodalmukat tartották valamikor a hetekben, és ez alkalomból előadtak egy aranyos kis színdarabot tipikus házastársi vitákról és kibékülésekről, azzal az üzenettel, hogy lehetséges hűségesnek maradni egymáshoz. Nem a tartalma volt vicces, inkább a megfogalmazások, hangsúlyok, arcok, ahogy a képen látható. Az igehirdetés most nem tetszett valami nagyon, egy idősebb lelkész bácsi volt, és nem is az igéről beszélt, hanem arról, ami eszébe jutott. Viszont a múltkor elkésésem miatt lemaradtam arról, hogy bemutatkozzam, mint első alkalommal jelenlevő; ezt most pótolhattam. Gondoltam, megpróbálom, hogy valamiről emlékezzenek is rám, úgyhogy hozzátettem egy fontos dolgot, hogy ha valaki meg akarja nézni a Narnia krónikái 2. részét (Caspian herceg), akkor szóljon. Utána többen nagyon kedvesen üdvözöltek, bemutatkoztak, mondták, hogy tegnap látták, meg három napja. Azért szerencsére volt olyan is, aki még nem. Mert itt különben minden filmnek később van a bemutatója, mint nálunk; a Szex és New York is akkor ment, amikor megérkeztem, a Caspian premierje pedig 2-án, múlt szerdán volt.Este alighanem megdöntöttem az egy részletben való telefonálás egyéni rekordját (1 óra 23 perccel), legalábbis abban a kategóriában, mikor a kezemben igazi telefonkészülék van, nem számítógép. (Ha egyszer az ember 5 hete nem látta az egyik szülőjét, aki szintén külföldön van, s három hete nem is beszélt vele, érthető. :-))
Hétfőre végül is a gyülekezetből a fiatalok meghívtak megnézni a filmet. Valamiért Madridnak egy kelet felé rettenetesen messze fekvő elővárosába, Alcalá de Henaresbe mentünk, ahova HÉV-vel (Cercanías) kell menni, de még nekem is kiegészítő jegy kell hozzá. A telep nagyjából olyan volt, mint a budatétényi Campona: csak egy vasútállomás van és egy multiplexszel ellátott bevásárlóközpont a hegyek lábánál. (Kis kitérő: az utastájékoztatással itt nagyon nem voltam megelégedve - Madrid egyik főpályaudvaráról van szó. Senki nem tudta megmondani, vehetek-e kiegészítő jegyet a bérletemhez, így kénytelen voltam az egész útra venni. (Később megtudtam, hogy be kellett volna állnom a sorba a pénztárnál, ami a nyitva tartó ablakok és a várakozó utasok száma alapján úgy 20 percig tartott volna. A HÉV-nek fenntartott pénztár épp bezárt, mert olyan kedve volt.) Az érkezés időpontjában még nem volt kiírva a vágány száma, csak azért vettem észre, mert pont a jó vágány közelében álltam. A vonaton pedig semmilyen tájékoztatás nem volt. Egy külföldinek ez elég nyugtalanító, csak akkor nyugodtam meg, mikor a többiek észrevettek a vonaton.)Egy kicsit elkéstünk, meg szét voltunk szakadva, mikor bementünk, és már elkezdődött a film. (Meg ne kérdezzétek: igen, spanyolul volt, és nem volt hozzá felirat. :-)) Az egyik lány, aki még közülünk is az utolsók között érkezett, le akart ülni a helyére, és megtapogatta a sötétben a szomszéd széken ülőt, "Ki vagy?" Mire egy idegen hang válaszolt neki, hogy "Nem vagyok senki!" Az első fél órában kb. ezen röhögtek, bár az érintett hölgy később azt nyilatkozta, hogy nagyon szívesen kiment volna.
Először féltem, hogy nem nagyon fogom érteni a filmet, aztán a közepe felé rájöttem, hogy már teljesen hozzá vagyok szokva, hogy mindennek csak a felét értem, és a többit a látványból, a hanghordozásból, meg a beszélővel kapcsolatos korábbi ismereteimből igyekszem kitalálni.
Na, mára aztán már igazán elég volt a számítógépből!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése