Szervezés

Mint arról már beszámoltam, három héttel ezelőtt megtudtam, hogy az egyik munkatársam, Celia, gyakran jár a természetbe egy sziklamászós-túrás-biciklis-evezős klubbal. Rögtön nagyon kedvesen fel is ajánlotta, hogy elvisz közéjük. Ez a klub nem csak megy valahova minden hétvégén (persze kivéve augusztusban), hanem találkozót is tartanak minden héten csütörtökön a városban. Celia akkor megmondta, hogy arra a hétvégére már nem tudok jönni, mert lezárult a jelentkezés. A következőre sem, mert az egy nagyon speciális műfaj - kb. szűk szakadékban evezésnek lehetne nevezni magyarul -, és előzetes felkészülést igényelt volna. Az utána következőn (ez volt most) azonban egy többnapos hétvégét töltenek Spanyolország északi részén, egy Qiurós nevű faluban, a Picos de Europa (Európa-csúcsok) hegységben, igaz, arra ő nem jön. Megbeszéltük, hogy elvisz a klubba, aztán majd eldöntöm, akarok-e velük menni.

Azon a csütörtökön el is mentünk a klubba. Celia bemutatott nekik, aztán egész este mindenki egyszerre beszélt hangosan, amiből keveset értettem. A szakadékevezős túrát tárgyalták, a quirósi hétvége konkrét részleteiről még nem esett szó. Annyit sikerült megtudnom, hogy autóval utazunk majd, és már csütörtökön indulnak, mert, mint később megtudtam, a péntek Madrid megyében ünnep. Érdekes, hogy itt ilyen is van, tényleg munkaszüneti nap, de csak helyben; nekem is az volt. Továbbá, hogy hegymászás és evezés lesz. A szállással kicsit gondban vannak, még nem tudják, hova menjenek a szokásos hely helyett.

Következő csütörtökön Celia már elment oktatni Tarragonába, így egyedül látogattam meg a klubot. Reménykedtem, hogy sikerül a költségekről meg az indulásról megtudni a lényeget, mert nem igazán szeretek konkrét adatokat ismeretlenekkel telefonon megbeszélni. Megint jól elbeszélgettek, amit megint alig értettem, majd mikor rákérdeztem, azt mondták, meg kell várni, hogy megérkezzék Dani, aki a szállást intézi, mert a szokásos szálláshelyük gazdát cserélt, és most gondok vannak vele. A vége felé megjött Dani. Megkérdeztem, tud-e már mondani valamit a hétvégéről. Mondta, hogy igen, hegymászás és evezés lesz a program, és csütörtökön indulunk. Mikor mondtam, hogy a költségekre meg az indulásra lennék kíváncsi, meg hogy kinek a kocsijába férek be, elmondta, hogy azt sajnos még nem tudja, mert még le kell foglalnia a szállást. Megadta a telefonszámát, hogy majd hívjam fel.

Hétfő este felhívtam, hogy megtudjam a konkrétumokat. Kedvesen elmesélte, hogy hegyet mászni és evezni fogunk, és valószínűleg még hétfőn is ott maradunk, mindenki szabadságot vesz ki. (Közben megtudtam, hogy mivel jól haladok a munkával, én is kérhetek egy-két szabadnapot, úgyhogy ez nem gond.) A szállást meg az indulást még nem tudja. Megkértem, hogy küldjön egy e-mailt, ha meg tudja mondani az adatokat.

Kedd délelőtt megkaptam az e-mailt, hogy a túra sajnos elmarad, mert nem tudtak szállást találni.

Korábban beszéltem egy amerikai lánnyal, aki szerint itt mindent az utolsó pillanatban szerveznek meg. Lehet, hogy igaza van. Amúgy azt nem tapasztalom, hogy folyton késnének - főleg a vonatok meg a munkakezdés nem -, inkább jobban ráérnek, vagy ha mégis késnek, nem haragszanak egymásra. Talán inkább lazábban kezelik az időt. Kevesebb köztéri órát látok. A gyalogos-zöld hosszabban villog, a mozgólépcsők mintha kicsit lassabban haladnának, és az emberek lassabban is esznek (utóbbit próbálom eltanulni tőlük).

Nekem ez inkább azért volt rossz, mert így semmi programom nem volt a hosszú hétvégére. Természetesen Maribel és Pablo is elutaztak (a családjukhoz), mint minden értelmes ember, így maradt a magányos főzés meg takarítás. Pablo legalább a hordozható számítógépét itt hagyta, és megengedte, hogy használjam, így kivételesen hétvégén is tudtam gépezni. Azért így is eléggé vártam, hogy vége legyen.

Hogy valamennyit bepótoljak ebből az elmaradt programból, szombaton elmentem egyet túrázni egyedül a sierrára (fennsík, ami elválasztja a félsziget északi és déli részét), Madridtól északnyugatra ötven kilométerre. (Ugyan egy 2006-os magányos börzsönyi túra után, ahol egész nap egy emberrel és röviddel utána egy családdal találkoztam, megfogadtam, hogy ilyet soha többet, de ilyen kényszerhelyzetben még mindig egy fokkal jobb, mint a nem túrázás.) A könyvtárban találtam egy túrakalauzt, annak alapján jártam be egy 17 kilométeres útvonalat: felmásztam egy 1800 méter magasan fekvő nyeregbe, aztán egy másik úton, amit még a rómaiak jelöltek ki, vissza. Az út első kb. egyharmada után kezdtek megjelenni a turistajelzések, onnantól jelentősen könnyebb és gyorsabb volt a haladás... Sok olyan növényfajt láttam, ami otthon nem jellemző. Itt több minden még csak most virágzik. Az út vége felé, egy széles fenyőerdős patakvölgyben, egy óriási szabadidős területet láttam: volt fák között kifeszített mászópálya, strand, erdei iskola, meg hasonlók, de nagyon nagy ligetes terület is a patak két partján egyszerűen csak arra, hogy az emberek leüljenek, piknikezzenek, pihenjenek. Meg is tették.

A túrán készült fényképeket feltöltöttem a képtárba.