Villamayorban és Salamancában Pablóval

Pablo albérlőtársam már az itt létem közepe felé megígérte, hogy egyszer elvisz a szülővárosába. Szinte minden hétvégén hazamegy, ennek ellenére nem volt könnyű egyeztetni a programunkat, így végül maradt az utolsó hétvége.

Raquel is velünk jött. Pablo kocsijával mentünk, ami olyan öreg, hogy hamarosan szét fog esni. Az apja visszafele már nem akarta elengedni azzal az autóval (de aztán mégis azzal jöttünk).

Egy Salamanca melletti kis faluban, Villamayorban laknak (kb. azt jelenti, hogy Nagyfalu.) Két bátyja van, és egy öccse, aki még csak kilenc éves, és nagyon aranyos. Már csak ő, Carlos lakik otthon a szüleikkel, de erre a hétvégére valamennyit pont hazajött az egyik bátyjuk is az ő barátnőjével. A család igazi falusi jellegűnek tűnt, bár már nem ilyen környezetben élnek, hanem egy lakóparkfélében. Ők olyanok voltak, amilyennek általában nálunk a spanyolokat elképzelik (de fenntartom azt a nézetemet, hogy némileg pontatlanul) - vendégfogadók, családszeretők, kicsit hangosak.

Salamancának meg ezen a héten volt a fiestája, úgyhogy ez képezte a hétvégi programunk alapját. Nem úszom meg túl sok alvással. :-) A jó az volt, hogy itt nem csak Pablo és Raquel volt a társaság, hanem Pablo gyerekkori barátai, meg iskolatársai is (egy részüket mi vettük fel ott a környéken és vittük be a városba). Egészen jó fej fiatalok voltak.

Az éjjeli időtöltésük pinchos volt, szó szerint 'szúrás' vagy 'nyársak', tartalmilag talán 'kóstolgatás'. Rengeteg bódé volt felállítva a belvárosban, és mindenhol kínáltak valamilyen kis falatkákat kenyérrel, valamint italokból is sokféle különlegességet. Volt egy programfüzet is, amiben fel volt sorolva minden bódé, és mindegyikhez 1-1 specialitás. A tevékenység pedig úgy nézett ki, hogy először is összedobtunk egy csomó pénzt, majd körbejártunk, és mindenhol megkóstoltuk a kínálatot (általában lehetőleg nem mind a heten-nyolcan ugyanazt). Majd következett az értékelés, mindenki adott egy pontszámot 1-től 10-ig (azt hiszem, itt az iskolában is így osztályoznak), amit egyikük átlagolt, majd gondosan feljegyzett a programfüzetbe. Nem értettem teljesen, mikor fogják tudni hasznosítani ezt az információt, talán jövőre, ha ugyanezek a bódék lesznek (a két este különböző bódékhoz mentünk pontozni).

Ezután általában még átsétáltunk különböző szórakozóhelyekre, hasogatni a dobhártyánkat, aztán valamikor hajnal felé hazamentünk. (Balról jobbra én, Pablo, Julia, Sergio, Raquel és Ana.)

Szombat délelőtt Pablo elvitte Raquelt valamit elintézni Valladolidba, addig pedig Pablo apjával kimentünk megnézni a kisöccse focimeccsét, sok más szülővel együtt. Jó hangulat volt. A kép közepén kékben, labdáért küzdve Carlos.

A maradék időt pedig azzal töltöttük, ha nem otthon néztük a tévét, hogy Pablo barátaival találkoztunk elfogyasztani valamit egy bárban, vagy kutyát sétáltatni, vagy ilyesmi. Többnyire ugyanazokkal, akikkel este a városba mentünk, de a spanyolok nagyon szeretnek így találkozni a barátaikkal. Olyan is volt, hogy ittunk valamit két fiúval, hazamentünk, majd rögtön felhívtunk egy lányt, és vele is visszamentünk ugyanabba a bárba. (A "bár" itt nem ugyanazt jelenti, mint otthon, inkább presszót: van üdítő, kávé, keksz is.)

Vasárnap este visszajöttünk Madridba, hétfő az utolsó munkanapom, kedden pedig sajnos nem fogok tudni körbebiciklizni a város körül (nem gyógyult meg eléggé a térdem).

A képeket feltöltöttem.