Néhány szó a cégről

Bár néha még mindig idegenül érzem magam a többiekhez képest (akik úgy tűnik, mindenkit ismernek, és tudják, hol az irodája), mivel nem lesz több munkanapom, most már biztosan nem fogok többet megtudni a vállalatról, úgyhogy megírhatom ezt a bejegyzést.

A TECNATOM-ot továbbra is úgy tudnám a legjobban jellemezni, hogy ipari biztonsággal foglalkozó - tudásközpont, valahol a kutatóintézet és a mérnökiroda között, de nagyon erősen alkalmazott jelleggel. A honlapjuk szerint - www.tecnatom.es - 1957-ben alapították, és a tevékenysége kiterjed alkatrészek vizsgálatára, üzemeltető személyzet képzésére, meg mindenféle műszaki és tudományos tudásháttér biztosítására. Elsősorban a nukleáris energetika, a repülés és a vegyészet területén dolgozik. Spanyolországban két székhelyük van: az egyik Madridban (vagyis, ahogy már ti is nagyon jól tudjátok, San Sebastián de los Reyesben), a másik Tarragonában, ami Katalónia tartományban van. A tevékenységük túlnyúlik az ország határain, én láttam már hivatkozást valamilyen emberi tevékenységet elemző munkájukra magyar pszichológia könyvben. Elméleti és anyagi vizsgálatok és elemzések is találhatók a profiljukban: amikor lementem a kajaautomatákhoz (uh, azokról itt inkább nem is mesélek, mennyire bonyolult volt hozzájutni egy sütihez), magam is láttam a műhelyeket és a sisakos munkásokat. Gondolom, ott próbálják az alkatrészeket.


Azokon a területeken, ahol én dolgoztam, nagyon fontos munkájuk az üzemeltető (és talán karbantartó) személyzet képzése. Az erőművek egy része rájuk bízza a munkaerő kiválasztását és betanítását is (az utóbbihoz a helyet viszont, ha tantermi oktatásról van szó, gyakran az erőmű biztosítja, ilyenkor a munkatársaim utaznak). Mégsem lehet azt mondani, hogy személyzeti tanácsadó cégről lenne szó, mert csak ezen az egy területen foglalkoznak a dolgozókkal, és nekem úgy tűnt, hogy talán valamennyire a telefonos lányok is értenek a dolgokhoz, amit az erőműves fiúknak tudni kell. (Amúgy a lányok ott ültek a nagy irodában hárman velem szemben, és volt, hogy egész nap telefonáltak, és majdnem mindenkinek ugyanazt a szöveget mondták el. Hát... ilyenkor örültem, hogy annyira nagyon még nem értek spanyolul, mert ha nem figyeltem rájuk, akkor nem is értettem a nagy részét, és így tudtam dolgozni.) No igen, és az épületen belül van saját vezénylőterem-szimulátoruk, két különböző, amiről már írtam nektek. Oda bizony időnként külföldről is érkeznek operátorok és operátorjelöltek gyakorolni, különösen fejlődő országokból, ahol esetleg még nincsen szimulátor, vagy van, de nem az ilyen típusú erőművi blokké.

"Belülről" nehéz bármivel is összehasonlítanom, mivel korábban nem dolgoztam sehol egyfolytában három hétnél többet (a Csodák Palotája, az ebből a szempontból nem olyan, mint egy munkahely, mert ott ritkán látjuk egymást, és mindig csak az emberek egy kis részét), de azért megpróbálok írni róla.

Mint minden nagy és nukleáris cégnek, ennek is megvannak a maga mániái: a jelentésem irodalomjegyzéke itt is eltér a valóságtól, mivel az érintett erőmű nem engedte meg, hogy pontosan közöljük a dolgokat. Azt pedig legalább tízszer elmondták (azon túl, hogy kétszer alá is kellett írnom), hogy sehova nem vihetem magammal az erőműtől kapott anyagokat.

Elég erős szervezeti kultúrája van. Az épületben mindenkinek látható helyen kell hordani a belépőkártyáját (egyszer ezért rám is szóltak az őrök), ami az állandó munkatársaknak fényképes, ki- és belépéskor pedig lehúzni a kártyaolvasóval. Van külön személyzeti osztály, és mindenkinek egy felelős vezetője ott is. (Azt már elmeséltem, hogy az enyém milyen.) Mindenféle cuccon, ami a cégé, ott a logójuk, még a kártya nyakba akasztós szíján is. A dolgokat általában elég profin intézik, emiatt szerintem a dolgozóknak elég jó dolguk van. Olyan apróságokig, hogy amikor megérkeztem, azonnal elláttak írószerekkel, és lehetett tudni, kinek kell szólni, ha elfogyott. A számítógépet is már előkészítették az informatikai osztályon, és ha gond volt vele, mindig jött a srác még aznap. Amikor elkészült a munkámról a jelentés, csak át kellett adni a sokszorosító csoportnak, ők kinyomtatták és bekötötték. (Színesben, hat példányban, és ők tettek rá egy szép címlapot.) Arról pedig már meséltem, hogy a cégnek saját autóbuszjárata és saját orvosi ügyelete van.

Ami nagyon hiányzott, az az étkezés lehetősége volt. Még egy asztal sem volt erre a célra, az automaták előtt sétálgatva lehetett csak enni. (Állítólag októbertől júniusig van saját menzájuk, de nyáron ugye fél háromkor mindenki hazamegy, és otthon ebédel. Szerintem ettől még oda lehetne rakni egy mikrót meg egy mosogatót.)

A munkatársak között szerintem igazán jó hangulat van. Lehet, hogy ez Spanyolország jellemzője, de tényleg szívesen dolgoznak (és a szünetekben trécselnek) együtt. (Ha jól értettem, van egy megállapodás szerinti időpont a kávézásra is. :-)) Az újakat mindig szeretettel fogadták, nem csak engem, segítik őket. Velem különösen is rendesek voltak, mikor gondom volt a bankommal, szívesen elkísértek oda munkaidőben, egy másik Rafael (nem a témavezetőm) elvitt a kórházba a saját kocsijával. A témavezetőktől (Rafael és Agustín) különösen sok figyelmet és segítséget kaptam, mindig volt rám idejük, és tényleg foglalkoztak a kérdéseimmel. A főnökök részéről pedig kaptam egy hét szabadságot anélkül, hogy kértem volna, és bármikor elmehettem, ha dolgom volt.

Nagyon nagyra értékelik, amit dolgoztam nekik, pedig szerintem nem volt egy nagy durranás. Végül is adatokat kellett átírnom szövegből táblázatba, aztán egyik táblázatból a másikba. Ők viszont azt mondják, hogy már rég meg akarták csinálni, hogy az eredményekkel segítsék az operátorképzést, és hogy igenis meghaladtam a várakozásokat azzal, ameddig eljutottunk. (Vajon mi mindent tudtam volna még elvégezni, ha mondjuk nem lett volna internetem, és egész munkaidőben a munkára koncentrálok? :-) Megjegyzem, a többiek is elég sűrűn kávéztak, dohányoztak, beszélgettek, és nem láttam olyat, hogy valakire ezért szólt volna rá a főnöke. Ehhez képest elég jól megy a cégnek.) Végül is Rafael mondta ki a választ erre a kétségemre: ez a munka, ha otthon bemutatom, egy erőműnek nagyon fog tetszeni, egy kutatóintézetben rámondják, hogy nem rossz, az egyetemen meg azt, hogy hát ez nem túl nagy szám. Pénteken a divízió-igazgató is hívatott, mert miután elolvasta a jelentést, látni akart, és a főnökeimmel együtt megdicsérte a munkámat. Kaptam tőlük emlékbe egy TECNATOM-os mp3-lejátszót. Aztán pedig megkérdezték, kiknek írhatnak ajánlólevelet rólam. Rafael, aki kétség nélkül több volt számomra, mint témavezető, személyesen is adott nekem valamit (ő meg megkapta tőlem a maradék 1 tokaji aszúmat), de ami a legeslegjobban tetszett: mivel látta, hogy nagyon tetszett a szimulátor, és hogy mennyire szeretek fényképezni, elintézte nekem, hogy az utolsó napomon fotózhassak odabent. (Végül én magam nem is fényképeztem, inkább rajta akartam lenni a képeken, a panelekből úgyis csak kevés fért volna bele a képbe ezzel a kis látószögű géppel.) Itt van Rafael, én, és Agustín. További néhány kép a képtárban, a Munka és a SZIMULÁTOR albumokban.

Nincsenek megjegyzések: