A szimulátor és a nyelvtudásom szintje

Miközben haladok az Almaraz-i nyomottvizes erőmű rendszereinek a tanulmányozásával, ma Rafael megmutatta nekem a vezénylőtermének szimulátorát is. Csak most tudtam meg, hogy ott van felépítve a Tecnatom épületében. (Az erőművekben is előfordul szimulátor, de nem mindegyikben). Nagyon érdekes volt, főleg azért, mert én a paksiról is lemaradtam annak idején. A kihasználtsága majdnem 100%-os, még éjszaka is használják valamennyit. Mikor odamentünk, éppen az operátorjelöltek gyakoroltak. A szokásos félkör alakú felépítmény középpontjában, a hátsó falhoz illesztve van egy oktatói helyiség, hangszigetelt és sötétített üvegfalakkal (csak az oktató lát ki belőle, a gyakorlatozók be nem). Az oktató látja a munkájukat, meg hallja is őket, mert a terem be van mikrofonozva, bent meg van neki egy hangszóró. (Sőt, a vizsgákon a jelöltek mikroportot kapnak. Ami azért is fontos, mert most, ha hirtelen nem tudják, mit kell csinálni, „bebújnak” arra a területre, amit a térmikrofon nem hall, és ott kérdezik meg egymást. :-)) Amellett az oktató számítógépén a kód sok olyan paramétert is kiszámol neki, amit a vezénylőteremben nem lehet látni (pl. a gőzhányad az aktív zónában). A kódot, ami a RELAP-hez hasonlít, ők dolgozták át kb. tíz éve, hogy valós időben is tudjon működni. Nagyon sajnálom, hogy tilos volt fényképeznem!

Rafaellel beültünk az oktató mellé (sajnos nem értettem a nevét, de nagyon jó fej volt, állítólag az egyik legjobb oktatójuk), és megnéztük, ahogy a fiúknak elindítja a térfogatkompenzátor lefúvató szelepének véletlen kinyílását. Érdekes, hogy bár érthető módon Spanyolországban sem lehet senki blokkügyeletes (=az operátorok műszakvezetője a vezénylőteremben) többéves operátori tapasztalat nélkül, az oktatáson ezt a szerepet is gyakorolniuk kell. (A vizsgán viszont egy valódi blokkügyeletes vezeti a munkájukat.) Miközben a három tanuló e kis LOCA (=hűtőközegvesztés) elhárítását intézve rohangált a panelek között – vagyis inkább csak a kettő, mialatt a blokkügyeletes olvasta fel az utasítást –, Rafael meg az oktató magyaráztak nekem. Amikor az oktató úgy látta, hogy érdemes lenne beszélnie velük, mert nagyon rossz irányba mentek el, megállította a szimulációt, kiment hozzájuk, elbeszélgettek, aztán folytatták onnan, ahol abbahagyták.

Mikor végeztek az elhárítással, mi is kisétáltunk az operátori területre, és megnézhettem közelről mindent. Rafael elmesélte, hogy annyira hűen van lemásolva az Almaraz-i vezénylő, hogy pl. azt a nagy agyag vizeskancsót, ami az egyik asztalon van, azért szerezték be és tették oda, mert Almarazban is olyan van azon az asztalon. Remélem, ezzel most nem sértettem meg a szigorú titoktartást, amire kötelezve vagyok. :-) Belenéztem a kezelési utasításba is, vicces, hogy a külalakja mennyire azonos a paksival, még az is szó szerint ugyanaz benne, hogy „Ez a lépés a következő oldalon folytatódik”.

A spanyol erőműveken kívül külföldről is szoktak jönni operátorok tanulni vagy gyakorolni a Westinghouse-t, például Brazíliából.

Ez volt eddig a legérdekesebb dolog a munkahelyen. Hétfőn tervezzük megnézni a másik szimulátort, a Siemens-féle forralóvizes erőműét (Cofrentes).

Santiagóval beszéltem még egyszer a szállás körüli balhéról (kivételesen angolul, nehogy félreértse, vagy azt higgye, hogy valami újabb baj van), hogy legközelebb lehetőleg kerüljék el, hogy ebben az üzengetésben részt vegyenek. Kiderült, hogy Niura nem vele beszélt, csak a titkárnőjével (egyébként innen van a kapcsolat, mert a titkárnő hozzá jár magát masszíroztatni), és nem annyira Niura aggódott, inkább ők, a mentoraim, mert attól féltek, hogy Niura ki fog rakni engem. Sőt, nem is azért fordult hozzájuk, mert nem tudott rávenni engem, hogy fizessek, hanem mert nem értette, amit mondtam neki – tudtam meg Santiagótól –, s úgy látszik, nem volt türelme többször próbálkozni… Santiago mondta, hogy most már nyugodtan elfelejthetem az egész bonyodalmat, s érezzem jól magam és tanuljak sokat náluk.

Lasssan kezdek otthonosabbá válni a munkahelyen, már csak ritkán tévedek el a bonyolult alakú épületben. A cég autóbuszával szoktam járni, ami nem csak kényelmesebb és olcsóbb, hanem furcsa módon gyorsabb is, mint a metró. Valószínűleg azért, mert reggel kifelé megy a városból, és nem áll meg annyi helyen. (Délután azért tud lassú lenni.) Csináltam róla nektek egy fényképet, azért nem akárhogy néz ki, és klimatizált (bár itt majdnem minden jármű az. Ja, megjött a jó idő, szokott már 30 fok is lenni.) Több is van belöle. Különben a metró pont az asztalom alatt közlekedik, úgyhogy furcsán szokott remegni a székem, míg nem tudtam, eléggé csodálkoztam rajta. :-)

Néhányan már megdicsérték a nyelvtudásomat, például mikor a múltkor Rafaellel mentem a bankba, és először egy-két mondatot szólt az érdekemben az ügyintézőhöz, azt állította rólam, hogy "jól beszél spanyolul". De a legjobban az tetszett, mikor egyszer bementem egy étterembe. A bejáratnál álldogálltak ilyen pincérek, akik már akkor megszólítanak, mikor még el se döntötted, hogy ott eszel-e. Megkérdeztem egy idősebb főpincér-félét, hogy van-e napi menüjük. Miközben mutatta meg magyarázta nekem, valami fiatalabb alpincér, hallva minket, egy étlapot lengetve szaladni kezdett felém: "English? English? We have the menu in...", mire a fő azt mondta neki: "Tud ő spanyolul is - annyira, mint te..." :-) Persze egy másik étteremben meg előfordult az is, hogy azt mondták, hogy inkább próbáljuk meg angolul.